...Mindennek eljön az ideje...amikor úgy érezzük,hogy lelkünk készen áll..az elé gurított pillanatba való belépésre...ha felismeri azt,,,hogy igen,,,ez az..most,,,most,,nem később,,,nem előbb most.....gondolatok sokasága száguldozik,,sorba rendezi magát....lassan lépésenként..egyre nagyobb területet jár be,,,már egy picit messzebb merészkedik,,,lassan a fekete...amit mindennek feketének láttál,kezd más színt mutatni,,,kezd színesedni,,először alig,,aztán erősebben,míg egy idő után nem tudsz meglenni a színek nélkül...ez szinte olyan mint a nevetés....először csak a szem mosolyog..megrándul a szád sarka..elindul egy félkör,,már a fülednél jársz...mond mit érzel?érzed hogy a sejtjeid oxigénnel telítődnek?érzed ,hogy a rekeszizmod megfájdul?érzed ,hogy csuklani kell?..ez a fizikai nevetés...de ami fontosabb a lelki nevetés...enged hadd járjon át....ne tegyél fel kérdéseket...engedj a pillanatnak....ne keress benne logikát....éld át.....a nevetés kisimít egy ráncot,egy gondot,egy fájdalmat...hol rejtőzött eddig?...ennél már csak az emelkedettebb,,,mikor két ember nevet.......nem tudjuk miről szól a történet...nem,,,nem ..ezt csak ők tudják,,,,elég tán egy szó..egy fél szó...a csend megrázza magát......halkan mondja:nem akarok már a csend lenni............